DMC-12
1/5 oldal
A céget 1975-ben alapították Detroitban, de elég hamar a manhattani iroda lett a fő központ. Az első és legfontosabb cél a prototípus megalkotása és legyártása volt, amiről eddigre már elég konkrét kép élt John DeLorean fejében, mert az előkészületeket már a cég megalapítása előtt megkezdték. Két fő irányvonalat határozott meg. Az egyik az Ethical sportcar, a másik pedig a Gentleman’s sportcar, tehát az etikus sportautó volt úriemberek számára. Ez azt jelentette, hogy olyan sportautót szeretett volna gyártani, ami gyors, jó vezetni, de mindemellett olcsó fenntartani és hosszú életű, valamint biztonságos, tehát etikus és nem olyan nyers, mint mondjuk egy Corvette, tehát úriembereknek való. Ez a meghatározás pár kisebb paradoxont hordoz magában, de a DMC-nél hittek benne, hogy mindez megvalósítható.
Ahhoz viszont hogy ezt az álmot elérjék, igazi, tapasztalt szakemberekre volt szükség. John tanult Bricklin hibájából, akinek a bukása jó részben arra volt visszavezethető, hogy ismerősökkel és családtagokkal töltötte fel cége vezetői székeit. Ezért nagyon komoly toborzásba kezdett és pár éven belül össze is állt egy nagyon profi csapat, aminek a gerincét főleg egykori Chrysleres, GM-es alkalmazottak adták.
Az első gárda nagyon hamar nekiállt a prototípus megtervezésének és Bill Collins vezetésével elkészült egy alapmakett. Még 1974-ben találkoztak Giorgetto Giugiaroval, akit 1975-ben megbíztak a részletek kidolgozásával. 1975 nyarára már készen is voltak a tervek, el lehetett kezdeni a prototípus gyártását, ami 1976-ra készült el és papíron nagyon sok forradalmi újdonságot tartalmazott. A legfontosabb az ERM nevű gyártástechnológiával készült alváz volt, ami a tervek szerint nagy szilárdságú, ugyanakkor nagyon könnyű és olcsó alapstruktúrát adott az autónak. A motorja egy Citroen wankelmotor volt. A biztonságra való törekvést pedig az első elnevezés, a DSV is mutatta, ami a DeLorean Security Vehicle, a DeLorean Biztonsági Jármű rövidítése volt.
1975-ben bemutatott első terv, még nem DMC, hanem DSV van a kocsi orrán (DeLorean Safety Vehicle).
Ezzel a prototípussal aztán elkezdte járni John DeLorean az országot befektetőket keresve és az egyre erősödő stábjával szépen haladt is a cél felé. Sok kis kereskedés és magánbefektető támogatta, de nyilvánvaló volt, hogy kell valaki, akinek igazán sok pénze van egy gyár felépítésére és egy kereskedőhálózat létrehozására. Ekkor lépett be a képbe Puerto Rico, aminek kormánya hajlandó lett volna a munkahelyteremtésért cserébe jelentős összeget áldozni a projectre. A szerződések már csak aláírásra vártak, amikor viszont egy új belépő érkezett Nagy Britannia személyében. Ők még több pénzt ajánlottak, viszont cserébe a gyárat a terrorizmus által erősen sújtott Észak-Írországban kellett felépíteni. Az angolok úgy gondolták hogy a több munkahely lecsitítja majd az írek harci vágyát. John DeLorean az összes szóbeli megegyezést felrúgva azonnal aláírta a 175 millió dolláros új szerződést.
A gyárat 1978 októberében kezdték el építeni és 28 hónap múlva legyártották az első autót. Ez a kor viszonyait figyelembe véve abszolút rekord volt. A gyárat a létező legmodernebb technológiákkal szerelték fel és az egész kivitelezés a profi menedzsmentnek köszönhetően nagyon gördülékenyen ment. És persze nem volt elhanyagolható a politikai hátszél sem. A támogató munkáspárti kormánynak elemi érdeke volt hogy bizonyítsa, hogy az a rengeteg pénz jó helyre ment, ezért minden támogatást megadott amit tudott.
A gyár építésével ellentétben a prototípus gyártásérett autóra faragása már korántsem volt annyira zökkenőmentes. Szükség volt egy partnerre, akinek megvolt a szükséges tapasztalata ebben és végül a Lotusra esett a választás. Ahol a prototípusról lesújtó véleménnyel voltak. A motor túl sokat fogyasztott, a kinézet túl ’70-es évekbeli volt, de a legnagyobb baj az volt, hogy az ERM-mel készített alváz teljesen használhatatlan volt. Normál körülmények között valóban erős volt, de emellett rideg is és egy körülbelül 20 km/órás ütközés esetén már darabokra szakadt volna. Ez pedig nem fért össze a DSV-ről és az etikus sportautóról alkotott képpel. Emiatt aztán komplett újratervezésre és ráncfelvarrásra lett szükség és ezzel talán ez lett a világ egyetlen autója, ami még a gyártás előtt kapta meg a modellfrissítését.
A menedzsment
Ahhoz viszont hogy ezt az álmot elérjék, igazi, tapasztalt szakemberekre volt szükség. John tanult Bricklin hibájából, akinek a bukása jó részben arra volt visszavezethető, hogy ismerősökkel és családtagokkal töltötte fel cége vezetői székeit. Ezért nagyon komoly toborzásba kezdett és pár éven belül össze is állt egy nagyon profi csapat, aminek a gerincét főleg egykori Chrysleres, GM-es alkalmazottak adták.
Az első gárda nagyon hamar nekiállt a prototípus megtervezésének és Bill Collins vezetésével elkészült egy alapmakett. Még 1974-ben találkoztak Giorgetto Giugiaroval, akit 1975-ben megbíztak a részletek kidolgozásával. 1975 nyarára már készen is voltak a tervek, el lehetett kezdeni a prototípus gyártását, ami 1976-ra készült el és papíron nagyon sok forradalmi újdonságot tartalmazott. A legfontosabb az ERM nevű gyártástechnológiával készült alváz volt, ami a tervek szerint nagy szilárdságú, ugyanakkor nagyon könnyű és olcsó alapstruktúrát adott az autónak. A motorja egy Citroen wankelmotor volt. A biztonságra való törekvést pedig az első elnevezés, a DSV is mutatta, ami a DeLorean Security Vehicle, a DeLorean Biztonsági Jármű rövidítése volt.
1975-ben bemutatott első terv, még nem DMC, hanem DSV van a kocsi orrán (DeLorean Safety Vehicle).
Ezzel a prototípussal aztán elkezdte járni John DeLorean az országot befektetőket keresve és az egyre erősödő stábjával szépen haladt is a cél felé. Sok kis kereskedés és magánbefektető támogatta, de nyilvánvaló volt, hogy kell valaki, akinek igazán sok pénze van egy gyár felépítésére és egy kereskedőhálózat létrehozására. Ekkor lépett be a képbe Puerto Rico, aminek kormánya hajlandó lett volna a munkahelyteremtésért cserébe jelentős összeget áldozni a projectre. A szerződések már csak aláírásra vártak, amikor viszont egy új belépő érkezett Nagy Britannia személyében. Ők még több pénzt ajánlottak, viszont cserébe a gyárat a terrorizmus által erősen sújtott Észak-Írországban kellett felépíteni. Az angolok úgy gondolták hogy a több munkahely lecsitítja majd az írek harci vágyát. John DeLorean az összes szóbeli megegyezést felrúgva azonnal aláírta a 175 millió dolláros új szerződést.
A gyárat 1978 októberében kezdték el építeni és 28 hónap múlva legyártották az első autót. Ez a kor viszonyait figyelembe véve abszolút rekord volt. A gyárat a létező legmodernebb technológiákkal szerelték fel és az egész kivitelezés a profi menedzsmentnek köszönhetően nagyon gördülékenyen ment. És persze nem volt elhanyagolható a politikai hátszél sem. A támogató munkáspárti kormánynak elemi érdeke volt hogy bizonyítsa, hogy az a rengeteg pénz jó helyre ment, ezért minden támogatást megadott amit tudott.
A gyár építésével ellentétben a prototípus gyártásérett autóra faragása már korántsem volt annyira zökkenőmentes. Szükség volt egy partnerre, akinek megvolt a szükséges tapasztalata ebben és végül a Lotusra esett a választás. Ahol a prototípusról lesújtó véleménnyel voltak. A motor túl sokat fogyasztott, a kinézet túl ’70-es évekbeli volt, de a legnagyobb baj az volt, hogy az ERM-mel készített alváz teljesen használhatatlan volt. Normál körülmények között valóban erős volt, de emellett rideg is és egy körülbelül 20 km/órás ütközés esetén már darabokra szakadt volna. Ez pedig nem fért össze a DSV-ről és az etikus sportautóról alkotott képpel. Emiatt aztán komplett újratervezésre és ráncfelvarrásra lett szükség és ezzel talán ez lett a világ egyetlen autója, ami még a gyártás előtt kapta meg a modellfrissítését.
A menedzsment
